Szabó Magda 1917-ben született Debrecenben, és a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjává vált. Életét végigkísérte az írás iránti szenvedély, amelyet már fiatalon megmutatott: költőként indult, majd prózai műveivel vált igazán ismertté. A Debreceni Egyetemen szerzett magyar–latin szakos diplomát, és tanárként dolgozott, mielőtt az irodalomnak szentelte volna magát.

Pályáját politikai akadályok is nehezítették: 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, ám azt még aznap visszavonták tőle, és éveken át nem publikálhatott. Ez az időszak azonban nem törte meg. Amikor visszatérhetett az irodalmi életbe, regényei – mint a Freskó és Az őz – azonnal nagy hatást gyakoroltak az olvasókra. Írásaiban mély érzékenységgel ábrázolta a női sorsokat, a családi viszonyokat, az emberi lélek rejtett rétegeit, és mindezt olyan nyelvi gazdagsággal tette, amely ritka az irodalomban.

Legnépszerűbb műve, az Abigél, egy leányiskolában játszódó történet, amely a háborús időkben is az emberi jóságot és a belső fejlődést állította középpontba. Az Az ajtó című regénye nemzetközi sikert aratott, és felkerült a New York Times tíz legjobb könyve közé, ezzel Szabó Magda a világirodalom színpadára is kilépett. Műveit több mint harminc nyelvre fordították le, és számos rangos díjjal tüntették ki, köztük a Kossuth-díjjal és a francia Prix Femina étranger-rel.

Szabó Magda nemcsak íróként volt jelentős, hanem példaképként is. Megmutatta, hogy egy nő saját hangján, saját történetein keresztül is képes megszólítani a világot. Kitartása, műveltsége és érzékenysége sokak számára jelentett útmutatást – különösen a lányoknak és nőknek, akik az ő regényeiben először láthatták viszont saját dilemmáikat, vágyaikat és erejüket.

2007-ben hunyt el, de öröksége tovább él: könyvei ma is olvasottak, gondolatai ma is érvényesek, és a magyar irodalom térképén örökre ott maradt a neve. Szabó Magda nemcsak ajtókat nyitott, hanem utakat is mutatott – az önállóság, az őszinteség és a művészi hitelesség útját.

Letölthető iskolai poszter: Szabó Magda: Az egyik leghíresebb magyar írónő

Steinschneider Lilly (1891–1975) az első magyar női pilóta volt, aki nemcsak a levegőt hódította meg, hanem a társadalmi előítéleteket is.

Fiatal lányként lenyűgözte az 1910-es budapesti nemzetközi repülőverseny: a gépek zúgása, a pilóták bátorsága és a szabadság érzése, amit a repülés jelentett. Akkor döntötte el, hogy ő is pilóta lesz — annak ellenére, hogy a repülés akkoriban kizárólag férfiaknak „való” területnek számított.

1912-ben Bécsújhelyen szerezte meg pilótaigazolványát, és ezzel nemcsak Magyarország első női pilótája lett, hanem az Osztrák–Magyar Monarchia második női repülője is.

Ez óriási teljesítmény volt: nem voltak női példaképek előtte, nem volt támogatás, csak a saját álma és elszántsága. Bemutatókon repült, versenyeken vett részt, és bebizonyította, hogy a bátorság nem nemhez kötött.

Steinschneider Lilly története ma is inspiráló: egy lány, aki nem félt magasra törni — szó szerint. A fiatalok számára azt üzeni, hogy az álmaink nem attól függnek, mit mondanak mások, hanem attól, hogy hiszünk-e bennük. Ha ő képes volt áttörni a korlátokat száz évvel ezelőtt, akkor ma még több lehetőség áll nyitva azok előtt, akik mernek elindulni.

Letölthető iskolai poszter: Steinschneider Lilly – Az első magyar női pilóta

Hugonnai Vilma a 19. századi Magyarország egyik legbátrabb és legkitartóbb nőalakja volt, aki nemcsak az orvostudományban, hanem a női egyenjogúságért vívott harcban is úttörő szerepet játszott. Egy grófi családba született 1847-ben Nagytétényben, ahol már fiatalon szembesült azzal, hogy a nők számára szinte lehetetlen volt tudományos pályára lépni. Magyarországon akkoriban a nők nem tanulhattak egyetemen, így Vilma elhatározta, hogy külföldön próbál szerencsét.

Svájcban, a Zürichi Egyetemen kezdte meg tanulmányait, ahol orvosi diplomát szerzett 1879-ben. Ez önmagában is hatalmas teljesítmény volt, de a valódi küzdelem csak ezután kezdődött. Amikor hazatért Magyarországra, a hatóságok nem ismerték el a diplomáját, mondván, hogy nőként nem gyakorolhatja az orvosi hivatást. Ennek ellenére nem adta fel: szülésznőként dolgozott, közben pedig fáradhatatlanul harcolt azért, hogy hivatalosan is elismerjék orvosi képesítését.

Tizennyolc évnyi kitartó küzdelem után, 1897-ben végre hivatalosan is orvosdoktorrá avatták Budapesten. Ezzel ő lett az első magyar nő, aki hivatalosan is orvosként praktizálhatott. De számára ez nem csupán személyes győzelem volt: példát mutatott minden nőnek, aki tanulni, fejlődni és változást hozni akart a világban.

Hugonnai Vilma nemcsak gyógyított, hanem írt, előadásokat tartott, és aktívan részt vett a nők oktatásáért és jogaiért folytatott mozgalmakban. Élete végéig hű maradt ahhoz az eszméhez, hogy a tudás nem lehet nemhez kötött kiváltság. Halála után is inspiráció maradt: egy olyan nő, aki nem hajolt meg a kor korlátai előtt, hanem saját erejéből bontotta le azokat.

Letölthető iskolai poszter: Hugonnai Vilma: Az első magyar orvosnő

A Forbes.hu-n olvastam a magyar gyökerekkel rendelkező Marianne Bronner amerikai tudósnővel készítette interjút és egyszerre éreztem boldogságot és büszkeséget, amiért nők ilyen csodálatos karriert is be tudnak futni.

Marianne Bronner a Kaliforniai Műszaki Egyetem (CalTech) professzora és neurobiológiai igazgatója saját nevét viselő laborját vezeti Pasadenában, ahol több mint 400 tudományos publikációval járult hozzá a fejlődésbiológia egy speciális területéhez: az idegi gerincsejtek és egyes őssejttípusok génszabályozásának vizsgálatához. Kutatásai nemcsak az embrionális fejlődési rendellenességek megértését segítik, hanem a rákgyógyítás új lehetőségeit is.

Családja az 1956-os forradalom után 1957-ben hagyta el Magyarországot, és hat hónapig Bécsben élt, majd biztonságot keresve emigráltak az Egyesült Államokba, ahol új életet kezdtek. Marianne Bronner Amerikában építette fel tudományos karrierjét, de magyar gyökereit mindig büszkén vállalta.

Tudományos karrier és mentorálás

Marianne Bronner az alapképzést a Brown Egyetemen végezte, ahol már korán megmutatkozott természettudományos érdeklődése. Ezt követően a Johns Hopkins Egyetem biofizikai posztgraduális programjába jelentkezett, ahol előbb oklevelet, majd doktori (PhD) fokozatot szerzett biofizikából.

Elmondása szerint az amerikai tudományos világ egyik legnagyobb erénye a nemzetköziség és az együttműködés. „Nem számít, hogy az Egyesült Államokból, Magyarországról, Kínából vagy Indiából származol – mindenkit érdemei alapján ítélnek meg.”

Amikor 2000-ben felkérték a kari vezetői posztra, a nők tudományos szerepvállalása még gyerekcipőben járt. Akkoriban a női oktatók csak az oktatói kar 10%-át tették ki. A női oktatók aránya már 35%, és az akadémiai világ sokkal családbarátabb lett. Szerinte ez a fejlődés kulcsfontosságú a nők tudományos érvényesülésében.

Nemcsak kutatóként, hanem oktatóként és mentorként is aktív szerepet vállal. Nőként úttörő vezetői pozíciókat töltött be az amerikai tudományos életben, és laborja ma is az „élet csodáit” kutatja.

A Vilcek-díj és tudományos elismerések

Marianne Bronne idén elnyerte az orvosbiológiai Vilcek-díjat, amelyet az Egyesült Államokban tevékenykedő emigráns tudósok kiemelkedő munkájáért ítélnek oda. Ez a kitüntetés nemcsak tudományos teljesítményét, hanem bevándorlói hátterét is elismeri.

A teljes interjút a Forbes.hu-n olvashatjátok.